A világ minden részéről várjuk a magyar vagy magukat magyar származásúnak valló 18-26 év közötti képzett énekesek jelentkezését március 31-ig a Nemzeti Ifjúsági Kórusba, amely a Kodály-emlékév egyik 2018-ra áthúzódó nagyszabású eseménye lesz a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézete szervezésében. A kórus a július végi egyhetes felkészítő kurzus után egy öt koncertből álló turnéra indul, amelynek lesznek határon túli helyszínei is. A kórus tevékenysége projektjellegű, egyszeri alkalom 2018. július 15-e és 28-a között, így más kórustagsággal jól összeegyeztethető.

A 60 fősre tervezett kórusba itthoni, határon túli és tengerentúli 18-26 éves kiválóan képzett énekesek jelentkezését várjuk. Különösen számítunk a felsőoktatási intézmények hallgatóira. A jelentkezők közül a legjobbak meghívást kapnak a felkészítő táborba, amelyre július második felében kerül sor Kecskeméten csodálatos környezetben. A kórus közvetlenül ezt követően egy öt állomásból álló koncertturnéra indul, amelyen ősbemutatók is elhangzanak. A tervezett koncerthelyszínek: Keszthely, Bécs, Galánta, Budapest és Kecskemét, ahol a kórus fellépésével zárul a Kodály Művészeti Fesztivál. Mindkét karnagy, Erdei Péter és Nemes László Norbert, a Kodály Intézet korábbi és jelenlegi igazgatója, nemzetközileg is elismert és számos szakmai díjjal rendelkező szakember.

A kórus „nemzeti” jelzőjének kettős jelentése van – hangsúlyozza Nemes László Norbert. Egyrészről jelenti azt, hogy nemcsak itthonról, hanem mindenhonnan a világból várjuk a magukat magyarnak vagy magyar származásúnak valló fiatalokat, másrészről kiválóságot és minőséget is jelent, egy korosztály legjobbjainak magas szintű művészi produkcióját. A programban a tanulás, élmény és közösség hármasa fonódik össze. A repertoár megtanulása mellett közösségi élményt is jelent majd a részt vevő fiataloknak a tábor és a turné szabadidős programokkal, de színvonalas koncertjeikkel ők is élményt nyújtanak a közönségnek.

A Nemzeti Ifjúsági Kórus nyári kurzusának és koncertturnéjának létrejöttét az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Kodály-emlékévhez nyújtott támogatása teszi lehetővé. Ez azt is jelenti, hogy a kórustagok számára a részvétel ingyenes. A jelentkezéseket 2018. március 31-ig várjuk.

Kattints a Felhívás-ra!