Felhívás 

Jelentkezz a Nemzeti Ifjúsági Kórus 2023. évi nyári programjára!

 „… az ének felszabadít, bátorít, gátlásokból, félénkségből kigyógyít. Koncentrál, testi-lelki diszpozíción javít, munkára kedvet csinál, alkalmasabbá tesz, figyelemre-fegyelemre szoktat. Hogy egész embert mozgat, nemcsak egy részét… Fejleszti a közösségi érzést. Kifejleszti, csírájában minden emberben meglevő zeneérzéket, ezzel megadja a műveltség alapját, amivel aztán szebbé, gazdagabbá teszi egész életét.”                      Kodály Zoltán

Fővédnök: Kodály Zoltánné Péczely Sarolta

Védnök: Vigh Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora

MI IS AZ A NEMZETI IFJÚSÁGI KÓRUS?

2018-ban a Kodály-emlékév alkalmából jött létre a Nemzeti Ifjúsági Kórus, amelynek célja, hogy műsoraival hitet tegyen a kodályi zenepedagógia közösségépítő és nevelő ereje mellett, bemutassa a magyar kórusművészet értékeit, és reprezentálja a Kárpát-medencei magyarság összetartozását.  Az itthonról és a határon túlról érkező énekesek eddig négy alkalommal vehettek részt a projektjelleggel működő kórus nyári programjában, amelynek során az együttes az intenzív felkészülést követően koncertturnén mutatta be új műsorát. A repertoárban meghatározóak a 20-21. századi magyar kórusirodalom legkiválóbb darabjai, közöttük az együttes számára komponált új művek.

TERVEZETT PROGRAM 2023-BAN

2023. július 9-15. Felkészülés Kecskeméten

2023. július 16-21. Turné

(Tervezett koncerthelyszínek: Visegrád, Kassa, Nagyvárad, Budapest, Kecskemét)

A kórus szakmai vezetői:

Erdei Péter, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem címzetes egyetemi tanára, Liszt- és Bartók-Pásztory díjas karnagy, kiváló és érdemes művész, a kóruszene nemzetközileg elismert, meghatározó személyisége, a kecskeméti Kodály Intézet alapító igazgatója, majd 30 éven át főigazgatója.

Nemes László Norbert, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi tanára, Bartók-Pásztory- és Artisjus-díjas karnagy, 2008-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézetének igazgatója, a Kodály-módszer nemzetközi megismertetésének „utazó nagykövete”.

Milyen költséget jelent Neked a részvétel a Nemzeti Ifjúsági Kórus munkájában?

  • Bízunk benne, hogy ahogyan eddig minden alkalommal, 2023-ban is támogatásokból tudjuk megszervezni a kórus kéthetes programját. Így a részvétel – teljes ellátással – számodra ingyenes.
  • Neked kell azonban állni az eljutás költségét a felkészülési kurzus helyszínére, Kecskemétre, majd a program zárása után haza.
  • Amennyiben nem rendelkezel magyarországi társadalombiztosítási azonosítószámmal, Neked kell gondoskodnod a szükséges egészségügyi és utazási biztosításokról.

VÁRJUK JELENTKEZÉSED!

Téged várunk, ha 
  • magyarnak vagy magyar származásúnak vallod magad, bárhol élsz a világban (ha nem megy annyira jól a magyar nyelv, ne aggódj, segítünk angolul),
  • a felkészítő kurzus kezdetének időpontjáig, 2023. július 9-ig betöltöd a 18. életévedet és még nem töltöd be a 32. életévedet (néhány napon nem fog múlni),
  • kiváló énektudással rendelkezel (és nemcsak Te gondolod így),
  • nem okoz gondot a kottaolvasás (ez fontos az intenzív felkészülés miatt),
  • énekeltél vagy énekelsz kórusban (a kórus tevékenysége nem folyamatos, csak a megadott nyári időszakra vonatkozik, így más kórustagsággal jól összeegyeztethető),
  • nem riadsz meg a komoly figyelmet és fegyelmet megkövetelő intenzív felkészüléstől és turnétól.
Miért érdemes jelentkezned?
  • A Nemzeti Ifjúsági Kórus tagjaként életre szóló élményt szerezhetsz, mert részese lehetsz egy egyedülálló produkciónak (ezt még az unokáidnak is elmesélheted).
  • Kiváló szakemberektől megtanulhatsz új kórusműveket, közöttük kifejezetten a kórus számára írt alkotásokat (eldicsekedhetsz, hogy benne voltál ősbemutatókban).
  • Megismerhetsz és barátságokat köthetsz hasonló érdeklődésű fiatalokkal, akik jó eséllyel igazi csapattá kovácsolódnak a felkészítő kurzus és a koncertturné során.
  • A kéthetes program során számos kikapcsolódási lehetőséged is lesz, a felkészítő kurzus és a turné helyszínein is várnak szabadidős programok.

Jelentkezési határidő: 2023. január 31.  24.00 óra

Hogyan jelentkezhetsz?
Két dolgot kell tenned a jelentkezéshez:
  • Kérjük, hogy töltsd ki az online jelentkezési lapot ezen a linken.
  • Juttass el hozzánk egy értékelhető minőségű mp4 formátumú felvételt  arról, hogyan énekelsz. Lehet mobiltelefonnal készült is.
Mit várunk Tőled a felvételen?
  • Dúr-skála éneklése a hangterjedelem legalsó hangjáról indítva a legmagasabb hangig tetszés szerint választott hangzóval vagy hangzókkal a hangterjedelem bemutatására
  • Egy szabadon választott műdal vagy ária éneklése lehetőleg zongorakísérettel (Ha a zongorakíséret nem megoldható, elegendő a vokális szólam beküldése.)

Hogyan juttathatod el hozzánk a felvételt?

  • Elküldheted e-mailben a nik@kodaly.hu és a liza.kallai@gmail.com e-mail címre. Ha túl nagyméretű a fájl, használj óriásfájlküldőt, mint amilyen pl. a mammutmail.com, de választhatsz másikat is, amit ismersz és használsz.
  • Feltöltheted a YouTube-ra is, aztán megadod nekünk a linkjét a megadott e-mail címekre írt levélben. Ha nem akarod, hogy mások is megtalálják, válaszd a „nem listázott” beállítást a videó szerkesztésénél.
  • Ha ezekkel nem tudod megoldani, az általad választott hordozón elküldheted postán a következő címre:
    Nemzeti Ifjúsági Kórus
    Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézet
    6000 Kecskemét, Kéttemplom köz 1.

Figyelem! A jelentkezésnek és a felvételnek is be kell érkeznie 2023. január 31-én 24 óráig!

Mi történik ezután?
  • Minden jelentkezővel felvesszük a kapcsolatot.
  • A felvételedet megtekinti a szakmai zsűri, és legkésőbb 2023. február 15-ig  értesítést kapsz, hogy teljesítményed alapján tagja lehetsz-e 2023-ban a Nemzeti Ifjúsági Kórusnak.
  • Ha a kiválasztottak között leszel, és csatlakozhatsz a kórushoz, minden továbbiról tájékoztatunk majd. Ha nem, reméljük, találkozunk Veled az énekkar valamelyik koncertjén.

Hol tájékozódhatsz?

  • Nézegess fotókat és videókat! A Nemzeti Ifjúsági Kórus eddigi programjainak hangulatát jól tükrözik a fotók és a videók, amelyeket megtalálsz ezeken az oldalakon:

KÉPGALÉRIA

VIDEOTÁR

Különösen ajánljuk ezt a filmecskét, amely a 2022-es programunkról készült, és nagyon jól bemutatja, hogy milyen hangulatra számíthatsz, ha jelentkezel a 2023-as programra.

A kórus FACEBOOK-oldala

  • Kérdezz bátran! Ha bármilyen kérdés felmerült benned a kórussal vagy a jelentkezéssel kapcsolatban, keress bennünket a következő elérhetőségeken:
    • E-mail: liza.kallai@gmail.com
    • Telefon: +36202930930
    • Messenger Nemzeti Ifjúsági Kórus

JELENTKEZZ MOST!